Címkék

Kurvák a Székelyföldön – a prostitúció regionális eloszlása

2011.09.06. 07:22 romanisten

Mielőtt felvázolnám az alaphelyzetet, tisztáznom kell két dolgot. Először is, a kurva fogalmát jelen esetben a kocsmaasztalnál alkalmazott másodlagos jelentésének értelmében használom, mármint olyan fiatal és kevésbé fiatal hölgyekre, akik könnyelműségükben fölülmúlják az átlagot, más szóval: picsával támadnak a jónépre.. A másik pedig a szokásos megemlítendő dolog, melyet az ilyen írások esetén illendő előre megjegyezni, hogy kinek nem inge ne vegye magára vagy tisztelet a kivételeknek, ezeket viszont szándékosan mellőzni fogom, mert ha azt mondanám, hogy tisztelet a kivételeknek, akkor a csomó gyökérkurva mind azt fogja hinni, hogy a kivételek közé tartozik, holott – nem, így pedig kedves kis írásom célba nem érését kockáztatnám meg..

Elsőként a gyergyószentmiklósi születésű leányokat említeném meg.. Ez a „tudsz egy dolgot” kategóriába sorolandó, igazi jó brand, soha nem csalódtam még benne, sőt, nem tudok olyanról, aki erről a márkáról rosszat mondott volna. Kedveli a faszt, és ezt felvállalja, tiszta dolog, sőt, úgy vélem, a maga módján tiszteletre méltó. Nálam pirospontjuk van, ajánlom mindenkinek. A hátrány, hogy nem csak a te faszodat kedvelik, tehát, haver, a gyergyói csajodat más is kúrja, vagy ha nem, akkor csak idő kérdése.

A vasút vonalát követve Csíkszereda valamint a környékbeli falvak leánygyemekeinek nemiszerveinkhez való hozzáállása következik elemzésre. Általános jellemzője e fajnak, hogy nyitott párkapcsolatban él, igazi bulis lány, de nem csalja meg a barátját, mert szereti, és mert becsületes. Ez abból áll, hogy idegennel nem hajlandó vaginális közösülésre, az a hely a barátjának van fenntartva, ezt el is mondja, mielőtt bárki megkérdezné. Azon kívül viszont semmi sem tartozik a megcsalás kategóriájába, tehát faszverés, szájbakuki, seggbekuki – jöhet. Punciba nem, ő nem csalja meg szívének választottját. A diszkréció fontos, zenei ízlés úgyszintén, Szeredában ugyanis minden lépcsőház legalább három lemezlovassal büszkélkedhet.

A következő helység, mely folyamatosan ellátja pinával a az egyetemi városokat, Sepsiszentgyörgy. Tudnivaló, hogy az itteni menyecskék – nem tudni, hogy természetüktől fogván, vagy csak a fura hangsúly indíttatja ezt a hatást – felvágósak, olyannira, hogy a párzásra keszülő tapasztalatlan fiatalemberrel folyton sikerül elhitetniük, hogy megvetik, nem lesz szex, próbálkozzanak más város szülöttjeivel. Aggodalomra semmi ok. Lesz szex. A szentgyörgyi lány nyilván saját lelkiismeretének megnyugtatásáért próbálja sugallani, hogy ő nem olyan. A biztos siker érdekében nem árt, ha támogatjuk ebben az igencsak bizonytalan hitében. Jelzem, aggodalomra semmi ok. Olyan. Emellett gyakori jelenség, hogy a szentgyörgyi lány férfias otromba kiejtéséhez egy beszédesség is társul, mely az együttlét ideje alatt sem szűnik meg. Ebben az esetben nem árt, ha másodmagunkkal veszünk részt a lány foglalkoztatásán, így számíthatunk egymásra a lány beszélőszervének eldugaszolásában…

A legalja, és egyben a legmulatságosabb, (meglepő, mi?!) a székelyudvarhelyi párkapcsolatban élő leányok hada. Az elnevezés ne tévesszen meg minket: a társaságot ugyanis a legsunyibb álszent kurvák serege képezi. Mindegyikük elkötelezett párkapcsolatban él, rá se néznek az emberre.. Azazhogy csak néha.. Mikor egy kicsit többet isznak.. S akkor egy kicsit jobban.. Majd egészen jól.. Aztán te vagy a világ legnagyobb gazembere, mert kihasználtad, hogy az – amúgy nagyon erkölcsös – lány atomrészeg volt… Ja, még nem elmítettem. Segít, ha kissé leitatjuk őket. Az udvarhelyi nő különben egy nagyonis ellentmondásos személyiség. Azzal az érdekes tulajdonsággal rendelkezik, hogy az összekúrást követő napon általában hirtelen őszinteségi roham kapja el, a párja iránt, naná. Ekkor pedig nekünk, akik tönkretettük az évek munkája által felépített tökéletesen működő párkapcsolatot, fenyegetések egész hadával kell számolnunk, üldözni fog minket az alvilág (nem a szicíliai, hanem az udvarhelyi), és ami a legrosszabb, hogy végső esetben megtiltják, hogy udvarhelyre betegyük a lábunkat. Ezt a kegyetlenséget… Amúgy az udvarhylei maffia nem vitz. Ha valaki nem tudta volna, annak elmondom, hogy a szicíliai is Székelyudvarhelyről indult. Három atyafi ivott a Zöld Békában, s kitalálták a dorgbizniszt. Bizony. Ezt viszont jobb lesz idejében abbahagynom, mielőtt meg nem fenyegtnek, hogy el lesz törve a lábam, vagy tudomisén.

Az ötödik, a bónusz, mellyel meglepő módon egyre gyakrabban találkozunk erdélyi kocsmák falain belül, a pesti kurva. Az egészséges erdélyi ifjúnak startból nyert ügye van, ugyanis eme réteg a nyávogáshoz szokott, úgyhogy nem kerül nagy erőfeszítésünkbe, hogy férfiasnak tűnjünk. Előfordul, hogy a pesti lány párkapcsolattal rendelkezik. Ez természetesen ne riasszon el bennünket, hisz tök jófejek vagyunk, s különben is, a Krisztián majd megérti.

Zárásként megemlíteném, hogy azok a hölgyek, akik származásukat illetően valamelyik fenti csoportba beillenek, és nem tudják eldönteni, hogy az egyéb szempontok szerint is belesoralandóak-e a fenti kategóriákba, megadnám ennek az ellenőrzési módját. Amennyiben van bennük némi kétely, vagy gyanú, hogy beletartoznak, akkor a válasz minden bizonnyal: igen.

Kihagytam egy fontos típust, a székelykeresztúri kurvákat, azokról ugyanis nem nyílik lehetőségem személyes tapasztalatból írni. Számítok rá, hogy majd valaki veszi a fáradságot, és kibővíti szerény tapasztalataimat. 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása